Dosztojevszkij*

Aha. Szóval szeretjük az irodalmat. Meg a tanárt is. (Szarkasztikus voltam.)


Kezdjük az elején. A tanév elején. Új irodalomtanár. Lediktálja a kötelezőket. És az ajánlottakat. Ami úgy néz ki, hogy kb mindenkinek kell egy művet választani, elolvasni és kiselőadásban leadni az osztálynak. Na mármost.... Mi vagyunk olyan lelkiismeretesek, hogy nem csak rövidítettbe olvassuk el, aztán kész, hanem TÉNYLEG elolvassuk.


Sors keze: Eszti is meg én is Dosztojevszkij-t kaptunk. Eszti: A félkegyeműlt, én: A Karamzov testvéreket.


Többet nem olvasok Dosztojevszkij-t. Soha. Valamivel több, mint egy hete kezdtem az első kötetet. Alásan jelentem: elértem a 70. oldalt. Átlagonsan kb naponta olvasok ennyit egy könyvből.... Pusztán pöttyet nehéz és értelmetlen. Már most tudom, hogy nem sok értelme lesz.... Csak érzem és kész. De reméljük, hogy nem lesz igazam. Eszti is max a 80. oldal környékén tarthat. Teszem hozzá: alapból is 2x gyorsabban olvas, mint én. és istenigazából kb 5 napja kezdtem el rendesen nekiállni az olvasásnak.


Egyenlőre semmi izgalmas nem történt, de már most tudok 5 életrajzot.... ha az egészet le kell adnom kb teleír az osztály egy egész füzetet. Csak 1-1 ember életrajzával.... Nade sebaj. Remélem lassacskán történik is valami.


Viszont a 40. oldalon nagyon szép monológot találtam. A realista emberről és a hitről. Az speciel kifejezetten tetszett. Szép volt. Lehet, hogy meg is tanulom. (: De persze, ez nem túl valószínű.


Ha történt is valami, vagy megváltozik a véleményem, azonnal jelzem. Egyenlőre nem ajánlom senkinek, csak azoknak, akik szeretnek hosszú, tömött sorokban sok oldalt olvasni a semmiről.


Ha végeztem, szólok és megírom a kritikát is.


Szép napot, kisemberek! (:


C.