Minden ami anime, manga, kultúra, zene, és természetesen könyv. Szóval most engedjétek meg, hogy hódoljak ennek az imádatomnak és bemutassak nektek egy kiváltképp brutálisra sikeredett, japán eredetű könyvet.
A szerző: Takami Koushun (bocsi emberek, nem bírom leírni magyarosítva, hogy "Takami Kósun" egyszerűen túlontúl vulgárisnak tartom), állítások szerint, Suzanne Collins Éhezők Viadalához hasonló művet bocsátott ki a Battle Royale-ban. Valójában azonban Koushun könyve előbb jelent meg, mint a Hunger Games. Egyenlőre azonban a könyvet szeretném véleményezni és nem a tévhiteket.
Szóval akkor BATTLE ROYALE!
A könyv alaptörténetének fókuszában egy 42 fős, középiskolás osztály áll, akik kegyetlen jutalomként részt vesznek egy, a kormányuk által szervezett, akcióban. Egy játékban, ahol a legjobb barátodból is a halálos ellenséged lesz. Ahol tényleg a LÉT a tét. Ahol a nyertes nem pénzt, mégis mindent visz. Egész pontosan 1+ 41 életet, díszdobozban, nameg nem csekély jelentőségű lelki sérülést és egy beteg elmét.
A történetet E/3 személyben ismerjük meg, az osztály egyik hímnemű tagjának szemén át. A nevek magyarosított japánul vannak, ami nekem valami elviselhetetlen mértékben okozott fájdalmat. Ettől függetlenül végigolvastam a művet (bár néha ellenállhatatlan kísértést éreztem, hogy áthúzzam pirossal a neveket, vagy kijavítsam őket).
A könyv elején egy térképet találunk, majd a bevezetés első részének "Egy pankrációmániás monológját olvashatjuk egy másik világból". Így mutatja be a szerző címéül is szolgáló kifejezés jelentését; tehát hogy mi is az a Battle Royale. Majd egy nem túl hosszú Prológust kapunk, ami valójában egy hivatalos levél. A történet folyamán jelentőséget is kap majd.
Rögtön ezek után egy osztálykirándulás elején találjuk magunkat, seregszemlét tartunk, mind a 42 gyermekről információkat kapunk valamilyen mértékben, aztán hamar a rossz irányba fordul a busz és megismerik a szereplők a játékszabályokat.Mindenki kap egy térképet, 2 palack vizet, kenyeret és egy random fegyvert. Lesz, aki villát kap és lesz aki géppityut. És ki ne felejtsem a nyakörvet!
A történet folyamán megismerkedünk barátságokkal, tervekkel, szövetségekkel és remélem senkit sem lep meg, ha azt mondom, hogy drámával is találkozunk (személy szerint sírtam is rajta). Kapunk ízelítőt egy diktatórikus társadalomról, emlékképeket, akciót és vért. Érdemes megemlítenem, hogy romantika is van benne, de olyan csekély, hogy ma már az oviban sokkal romantikusabbak miniatűr "szerelmeseink".
Nekem nagyon tetszett és tényleg az egyetlen negatívum amit fel tudok hozni, az csakis a fordítás miatt van. A nevek. Na meg az, hogy nem menekül meg minden kedvenc szereplőm. nem is tudom, mit várok.... Hiszen csak egy azaz 1 maradhat. Csak gyomrosabb olvasóknak ajánlom!
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok, és sose feledjétek kihúzni a kést az emberek hátából, nehogy ugyanazzal a késsel vágja el valaki a nyakatokat! :D
C.
C.
