A sündisznó eleganciája

A következő bejegyzésnek a frissen elolvasott Muriel Barbery regényét, A sündisznó eleganciája c. könyvet szánom, ami büszkén lépett a kedvenc olvasmányaim sorába.

Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét. Nem szeretné. hogyha a lakók rájönnének, hogy intelligens, az ostoba, otromba, együgyű házmesternő sztereotípiájába bújik.

A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, a családjáról és legfőképp a házban lakó "arisztokratákról", azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének, ugyanis szerinte észhez tudná ezzel téríteni a családját, hogy a világ nem olyan szép, mint amilyennek ők látják a 600 négyzetméteres lakásukból.

Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi Ozu úr, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, és rájön, hogy a két "sündisznó" fontos értékeket rejteget, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket.

Nem éppen az a tipikus regény. Inkább az élet értelmével foglalkozik a két művelt főszereplő szemszögéből, akik igazán megértik egymást, mind ketten azonos nézeteket vallanak.

Ez a könyv nem azoknak való, akik csak átsiklanak egy könyvön. Inkább azoknak ajánlanám, akik szeretnek megállni egy pillanatra az oldal közepén és elmerengni azon, amit éppen olvastak.

A története egyszerű, nincsenek nagy fordulatok. Inkább megható pillanatok, amikor az egyik narrátorunk ráébred egy fontos dologra és az (ha csak egy kicsit is) megváltoztatja az életét és az életszemléletét.

Egy kis finomság a könyvből, hogy megértsétek a hangulatát:

– Hú, azt a kurva…! – mondja Manuela.

Egy ilyen közönséges szó Manuela szájából, akitől még soha nem hallottam közönséges szót, kicsit úgy hangzik, mintha a pápa magáról megfeledkezve odavetné a bíborosainak: De hol van az a rohadt pápasüveg?

(…)

Manuela szünetet tart, meg van bántva:

– Ha legalább azt mondta volna: És én most mit fogok csinálni maga nélkül?Szerencséje van, hogy magam helyett beajánlottam hozzá Rosie-t. Ha nem így lenne, azt mondtam volna: Pallières asszony, csinál, amit akar, én sz…ok rá.

Szaros pápasüveg, mondja a pápa.

(…)

– De nagyon hamar megtudja majd – mondom.

– Igen – súgja Manuela örvendezve. – De tudja mit? – teszi hozzá – Egy hónap múlva már azt fogja mondani: Manuela, a maga kis Rosie-ja egy gyöngyszem. Nagyon jól tette, hogy beajánlotta maga helyett. Ó, ezek a gazdagok… a kurva életbe!

Fucking pápasüveg, idegeskedik a pápa.

Ajánlom mindenkinek, aki egy kis filozófiára vágyik. Kötelező olvasmány, ha csak úgy lebegni akarsz az éterben.

 Jó szórakozást!

E.