Stephen King

Kétségtelenül napjaink (és vélhetően a jövő) egyik legsikeresebb írója, a horrortörténetek császára. Nincs olyan ember, aki ne ismerné a nevét, akkor se, ha nem olvas. Ott van legalább egy tucat könyve a legkisebb könyvesboltban is, minden antikváriumban, a világ kb összes országában. Milliónyi rajongóval büszkélkedhet, beleértve engem, sőt még az apukámat is!, ennek ellenére mégsem ő a kedvenc íróm.


Rögtön meg is indokolnám, hogy miért nem.







A könyv, amin életemben a legtöbbet sírtam, a Cujo volt és az egyik nagyon nagy kedvenc könyvem (önálló bejegyzést is szentelek majd neki) a Sárkány szeme címre hallgat. Továbbá imádom A két Rose c. könyvét is. Határozottan megérdemlik a remekmű minősítést.


Nem kell velem egyet érteni, de én így látom King könyveit:


Az a véleményem, hogy van egy sémája. Amit a könyvei 90%-ában alkalmaz.


Először is: az eleje, a bevezetés, olyan mint Jókai. Kb az első 50-100 (a könyv vastagságától függ) oldalon semmi nem történik. Teljesen sablon és nem túl izgalmas (persze, értem én, hogy szükséges mert csak előzmények tudatában érted meg a többit, de akkor is).


A következő lépcsőfok: a bonyodalom. Itt már kezd izgi lenni a történet. Ez még teljesen ezen a síkon mozog, felpörög a történet, érdekes lesz, ésatöbbi, ésatöbbi.... Ez a rész teljesen korrekt.


És innentől jön a kedvenc részem: a tömény, színtiszta, idegfeszítő HORROR. Esküszöm, hogy ezek a részek isten jók!!! Amikor futkozik rajtad a hideg és nem tudod letenni a könyvet. Amikor minden kis zajra, ami a közeledből jön egekbe szökik a vérnyomásod és.... Nem részletezem, napokig tudnám dicsérni ezeket a részeket. Hatalmas jó!



Aztán az egész átvált egy gyomorforgatásba. És ezt a részét már nem díjazom. Persze, elolvasom, és talán pont azért nem szeretem, mert annyira élethűen írja le és tudom ezáltal elképzelni, hogy felfordul a gyomrom. Ezt a részét már csak feleannyira szeretem, mint a horrort.

Ebben a részben nagyon nagy átlagban történik egy szomorú haláleset. Egy kulcs/főszereplő halála. Ezt követően a mű tetőpontján van egy hatalmas vérengzés, egy olyan mítikus jelenség, ami megoldja a problémát, amivel a történet elején megismerkedhetünk.


Aztán jön a lezárás. Nyugis hangnem. Vissza a teljes valóságba és kb olyan a befejezés, mint a kezdetek. De itt már cseppet sem zavaró, mert ki tudod magad pihenni. Elgondolkozol a dolgokon. Aztán minden kezdődik elölről.



Tehát ez az én külön bejáratú véleményem Mr. King alkotói munkásságáról, és természetes, hogy nem kell velem egyetérteni. De kérem azokat, akik ezután meg akarnak lincselni, hogy gondolkodjanak el rajta. Mert valóságalapja van annak, amit leírtam.


Köszönöm a figyelmet! Véleményeket várok szeretettel!
E. és más Skóciában tartózkodó barátaim: vigyázzatok magatokra!

C.

Búcsú

Kedves Blogunk Olvasói!

Sajnos (már akinek és itt gondolok C.-re) elutazom to Scotland holnaptól, jövő vasárnapig. Búcsúzóul, még tervezek holnap írni, valami fincsi könyvecskéről nektek, de arra a pár napra amíg az én fenomenális és hihetetlenül tehetséges tehetségem nem vesz részt a blog kritikáinak gyarapításával, (őszinte részvétem) be kell érnetek C.-vel. (Jó ez csak vicc volt.) 

Ha létezik és ismerik azt a fogalmat Skóciában, hogy internet, igyekszem megosztani veletek pár képet. Ha tudok. Ha lesz gép. És elsősorban internet.

Szóóóóóóóvall.... Addig is jó sulit kívánok minden tanuló sorstársamnak és jó munkát minden dolgozó nem sorstársamnak. 

Szeretlek titeket... Bárkik is vagytok...

E.

Egy sötét úr halála

Újra  Laurell K. Hamilton rajongóinak kedveskednék egy másik könyvének véleményezésével, mégpedig a sötét urunk halálával.

A három egyáltalán nem a nagybetűs Happy End-es könyvem közé tartozik. Igen-igen. Három olyan könyvvel büszkélkedhetek, amelyik kissé sem rendelkezik boldog befejezéssel. Ebben a könyvben ne is várjuk el, hogy a szerelmesek egymásra találnak és a gonosz elnyeri méltó jutalmát.

Vigyázat!!! SPOILER!

Itt a szerelmes pár egyik tagja meghal, a gonosz pedig győz. Épp ezért tetszik. Végre nem egy olyan történettel állhat szemben az olvasó, aminek könnyű szerrel kitalálhatja az utolsó bekezdését, az első oldalból.

Érdekes dogok történnek a könyvben, igazán magával ragadó kisregény. Nem az a tipikus LKH könyv, de így is rendkívül élvezetes olvasmány lehet, aki kicsit fogékony a fantasy-ra. Fantasztikus lények, csodás varázslatok és meghökkentő történések tarkítják az írónő fantáziájának elbűvölő agyszüleményét.

Néhol kicsit vontatott, esetenként unalmas és laposan megírt, de ezt leszámítva a döntő oldalak azért "ott vannak a szeren". Meglepő fordulatokra csak a végén számítsunk. És persze azok a tipikus LKH-s bizarr dolgok nem hiányozhatnak a könyvből.

Köszönöm a figyelmet!!

E. 

Az elveszett hercegek

Elmorzsolom szemem sarkába gyűlt könnyeim maradékát, és rögvest neki is látok, hogy világba kiáltsam új kedvenc könyvem, ami megríkatott. Mestermű akadt szombaton a könyvtárban bóklászva a kezembe. Robin Maxwell - Az elveszett hercegek.

A regény alig 300 oldalas, és a történelem alighanem legnagyobb talánya és leghosszabb vitája - ami mindmáig tart és tisztázatlan - szolgál alapjául. Helyszínünk Anglia, történelmi esetünk pedig két kis herceg ( Edward, a trónörökös (13), és öccse, Dickon (10)), eltűnése a londoni Tower-ből. Hányattatott sorsukat a hatalmi harcok és ármánykodás fonja sűrűn körbe. Na és persze sok gyilkosság meg vér.


A kishercegek rejtélyéről William Shakespeare-en át rengeteg újság-, és regényíró dolgozta fel az esetet, a lehető legkülönlegesebb elképzelésekkel a kisfiúk sorsáról. Robin Maxwell korabeliségre, élethűségre és romantikára törekedett. Nyugodt szívvel biztosíthatom róla, hogy sikerült.


A regény ámulatba ejtő, az írónő feltünteti összes forrását, ami a zseniális könyve megalkotása közben alapul szolgált. Kétség sem fér hozzá, hogy remekül felépített könyvet tartok a kezemben. Ha nem sírtam rajta legalább kilencszer, akkor egyszer sem.


A bátorság, lovagiasság, királyi udvar, fényűzés és nyomor, a barátság, a kitartás, a legtisztább érzelmek megérzésekkel ötvözve valamint a legsötétebb ármány mámori egyvelege áll a történet fókuszában. Kifejezetten érdekes, szórakoztató és lebilincselő.


Soha nem gondoltam volna, hogy egy romantikus történelmi regényt ennyire szerethet az én abberált, szociopata lelkem, de a kedvenc könyvem lett.


Meleg szívvel ajánlom korosztálytól és kedvelt stílusoktól függetlenül MINDENKINEK, ugyanis soha nem szerettem a romantikus könyveket (nem is sűrűn olvastam), történelmi regény pedig még csak kezembe sem nagyon akadt, de ezt a könyvet őszintén imádom. Rajongok érte, és nem mondhatok róla mást. Izgalmas, egy felesleges betű nincs benne és csodásnak találtam a könyv hangulatát.Egyszerűen csak csodálatos!


Remélem akad olyan, aki ezek után el fogja olvasni és hasonlóképp fog érezni, mint én.

Köszönöm a pár percet, amit rém szántál és elolvastad! : )
C.

A burok

Stephenie Meyer-ről a nagy többségnek (sajnos) az Alkonyat könyvsorozat ugrik be. Én most egy nem annyira sablonos történetet szeretnék bemutatni, amiben több az izgalom, a dráma, a szerelem és a fantázia. 

Nem szeretném elárulni a történetet, de azt garantálom, hogy nagy izgalmakban részesülhet az olvasó. Személy szerint én kb. háromszor olvastam a könyvet és mindháromszor három nap alatt sikerült elolvasnom a könyvet. Már sárgulnak a lapjai. 

Sajnos ezt a könyvet is kivégezték egy nem rég megjelent filmmel. Még nem néztem meg, de nem is biztos, hogy meg szeretném. Elrontaná az illúziót. Amúgy is ha én kitaláltam magamnak, hogy az a szereplő hogy néz ki, a film csak tönkretenné azt.

Tehát, a könyv. A történet nagyon ötletes, futurisztikus. Egy elképzelt jövőkép, ahol nincs pénz és mindenki erkölcsös, bár ezek már nem az emberek, mert megszállta a Földet egy idegen faj. Kicsit kommunista, ha valaki meglátja benne, mivel ez a könyv is az erkölcsökre alapszik Egy világ ahol mindenki becsületes, nincs pénz, mindenki dolgozik, tehát megvalósíthatatlan. 

 Az emberek számára mostoha körülmények között egy lány menekül, de (nyilván) elkapják. Tovább nem is szeretném mesélni. A történet az önfeláldozásról, a kitartásról, szerelemről, bátorságról szól. Mindenkinek ajánlom, aki szeret sírni (alkalom adtán bőgni, visítani, bömbölni, ordítani) egy könyvön, szereti a romantikus sci-fi történeteket.

Köszönöm a figyelmet!!
E.

Ilyen is van!

A mai korosztályhoz képest, úgy érzem határozottan sokat olvasok. De van, amit az én gyomrom sem vesz be. A neve: Karin Slaughter.

Őszintén szólva, nem vagyok tisztában azzal, hogy pontosan miért vagyok képtelen elolvasni akár egyetlen művét is. Megpróbálkoztam egy könyvvel, aminek a címe Nadragulya. Előre szólok, hogy elborult elméknek, mint pl én, kifejezetten szimpatikus. Elolvasod a hátulját és tetszik. Aztán nekiállsz olvasni.


Figyelem! Spoiler veszély! Napokba telt, mire eljutottam benne az 50. oldalig (átlagosan max 3 perc/oldal gyorsasággal olvasok, órákig). A történetben a következő volt a cselekmény ez alatt a kis mennyiség alatt:



-tájleírás, egy városka fél története.
-szerelmi szál
-egy brutális gyilkosság
-és még a boncolás is belefért!


A boncolás során kiderült, hogy a halott nő, aki vak és mindenki ismerte a városban, különös kegyetlenséggel meggyilkolták egy büfé mosdójában. Egy kereszt alakban felvágták a hasát, majd megerőszakolták először a sebet (igen!!! a hasába vágott sebet!!!) majd a nőt, mondhatni, szokványos módon. Azt is megtudjuk, hogy ikertestvére van, aki rendőr és az állam másik végében kocsikázik hivatali okokból. Szóval elég pörgős az egész.


Mindezek ellenére is KÉPTELEN voltam olvasni, és feladtam a maximum 60.-70. oldal körül. Annyira unalmasan volt az egész tálalva, hogy megérteni nem bírom, hogy képes valaki ilyen fantázia mellett ennyire laposra megírni egy könyvet, hogy ne bírjam elolvasni?! Szörnyű volt.


Megkérdeztem másokat is, gondolván, hogy bennem van a hiba. Kiderült, hogy több ismerősöm is próbálkozott már az írónő könyveivel, és szintén nyögvenyelősre sikeredtek azok is. Pedig hallottam belőle részleteket (pl. otthoni abortusz tizenéves lányon, vállfával, bosszúból összevarratott vagina, stb.), de a visszajelzések alapján közel fél évig tartott egy ~300-400 oldalas könyv.


Azt hiszem az írónő jobban járna, ha eladná az ötleteit. Mert azok viszont.... irtózatosak, de jók.

C.

AB - ABszolút Anita Blake!!!

Akkor én most Eszti teljes ellentéte leszek, és bemutatom nektek a legkedvencebb írónőmtől az egyik legkedvencebb sorozatom. Mivel, nevezzük nevén, Laurell K. Hamilton,csodaszép írónő több sorozattal is büszkélkedhet: Az Anita Blake, vámpírvadász és a Merry Gentry sorozattal egyaránt.! :) Egyenlőre Anitával szeretném kezdeni.




A sorozat pillanatnyilag 16+2 kiegészítő kötettel rendelkezik. És - bár tüzetesen be kell vallanom, hogy én még nem értem a sorozat végére, de biztos forrásokból tudom, hogy - az utolsó részben sem unalmas! Hamilton bámulatos és mulattató szófordulatokkal kecsegtet oldalról oldalra, ami ötvözi a napjainkban oly népszerű vámpír-irodalmat, az akciót, a sci-fi-t, a romantikát és a néha perverzió határait feszegető, merész érzékiséget, erotikát, valami elképesztő módon.

Igazság szerint Anitának vannak elvei. Amik idővel megkopnak - a zsaru hivatásával együtt, ami nekem őszintén szólva nem tetszik. Hogy úton- útfélen, fúvel-fával kettyint, és alábbhagy a sorozat krimi jellege. Néhol eléggé csöpögős, fejünk felett összecsap a dráma, meg a nyál, és ha jobban belegondolunk, Anita pikk-pakk, új szupererő birtokába kerül, és leveri a naaagy, csúúnya főgonoszt, mint vak a poharat. Seperc alatt. Néhol, a 11. kötet körül, Anita megmaradt erkölcsei kegyetlenül idegesítőek.

De az az igazság, hogy ezek tudatában is L. K. H. könyvei tipikusan (terjedelemtől mentesen) 2 napos könyvek. Amit úgy kell értelmezni, hogy nem tudod letenni és teljesen mindegy, hogy 350 vagy 650 oldal, egy kötet sem fog egy hétnél tovább tartani, extra zsúfolt időbeosztás mellett sem, mert szó szerint rabul ejt Hamilton stílusa és az általam az imént felsorol negatívumok, csak többedszeri olvasás után tűnnek fel. Ha feltűnnek egyáltalán magadtól.... Hamilton annyira jól csinálja, hogy garantáltan élvezni fogja, minden korosztály. Ezek a vámpírok nem járnak a fényben, nem csillognak, mint a homokzsák, kegyetlenül táplálkoznak, nem mókust zabálnak önsanyargatás céljából, hanem sztriptíz clubot vezetnek, nemi életet ápolnak és hatalommal bírnak.

Még egy dolog, ami nálam kicsapta a biztosítékot..... Vannak ugye az emberek, a vámpírok, meg persze az elmaradhatatlan színpadi kiegészítő: a vérfarkas. Ezek mellett rögtön az első kötetben vérpatkányok, majd vérleopárdok, vérhiénák, vérkutya, VÉRHATTYÚ, ésatöbbi.... Na ez. Ez már sok.... Csak nem eléggé ahhoz, hogy letegyem miatta a könyveket. Egyszerűen csak... KÉPTELENSÉG! (:


Szóval minden ellenére, sokkal több pozitívum, mint negatívum, 10/9,5 pont az írónőnek meg osztatlan siker és örök élet!
Isten óvja a királynőt! Köszönöm a figyelmet! :))
C.

A könyvtolvaj

Erről csak pozitívan lehet írni. Markus Zusak, az író, fenomenálisat alkotott. Épp ezért ezt a bejegyzésemet nem is szándékozom terjedelmesre szabni és nem kívánom a történet egyetlen részletét sem elárulni. Minden maradjon meglepetés. Amúgy sem izgalmas egy történet sem, ha már ismerjük.

Ha valaki szereti a II. világháborút és nem arra kíváncsi, hogy mikor mi történt, hanem arra, hogy a háborút hogyan éli meg egy tizenéves fiatal lány, feltétlenül el kell olvasnia. Sok helyen megindító, elgondolkodtató. A borítóján láthatjuk is, hogy sorsfordító könyv. Bennem is megváltoztatott egy kicsikét. Jó, persze nem véglegesen, csak arra az időre, amikor olvastam és a hatása alatt voltam. 

Őszintén szólva, már a borítójába szerelmes lettem. Pláne a történetébe. Most abszolút favorit. Az egészben az az érdekes, hogy a történet nem a kislány, Liesel szemszögéből íródott, nem ő meséli el a saját történetét, hanem a Halál, aki eljön a lelkekért, és többször találkozik a kislánnyal, figyeli őt a szabadidejében, belelát a jövőjébe. A történetben nincs köntörfalazás, nem húzzák az ember agyát, ha valami történik azt kerek perec elárulja az író.

A történet maximálisan összeszedett és jól felépített. A befejezés tökéletes. Minden mondata az, ha belegondolok. Egyszerűen és nagyszerűen az.

Ajánlom mindenkinek!

E.

A földkerekség legrosszabb könyve

Biztos sokan olvastátok, vagy szeretnétek elolvasni az Ötven árnyalat c. trilógiát. A helyetekben nem tenném. Annyira boldog voltam, mikor végre befejeztem, de ha egyszer már elkezdtem valamit elolvasni, akkor már a végére kell, hogy érjek. Nos ez a közel 2000 oldalnyi "tömör gyönyör" került terítékre.

E. L. James hihetetlen fantáziájára alapuló könyveit mára az egész világ isteníti. Kivétel az, aki nem egy naiv tízen éves lány, aki nem csak hogy nem járt fiúval, de még csak nem is beszélgetett el komolyabban egyel sem.
A történet egy fiatal nőről szól, aki nem tudja eldönteni, hogy a milliárdos, jóképű, ámde rendkívül szadista jellemű "istenpasi"-val együtt legyen- e. Szerintem egy videoklipnek is nagyobb története van, mint a három könyvnek összesen. Az első 600 oldalban 5-10 oldalanként egy "durva" szexjelenet tanúi lehetünk. Az utolsó 100-150 oldalban pedig az írónő igyekezett és szándékozott egy kis izgalmat vinni a történetbe, bár ezek a vérpezsdítő részek nem tartanak tovább pár oldalnál, ami elveszi az értékét az "izgalmas résznek".
Ami a legjobban zavar, hogy a könyvekben nem szerepelnek leíró részek. Több dologra is kíváncsi lettem volna. Különösen a bálok és az esküvő részleteire és a szereplők tulajdonságait is jó lett volna megismerni. Bár valószínűleg azért nem írta ezeket meg az írónő, hogy a "rendkívül olvasott" kislányok is elolvashassák.
Irodalmi értéke nincs. Millió szám jelennek meg sajnos az ilyen szemét könyvek, ezzel elnyomva az igazi értékeket.

Akinek tetszik ez a könyv, kérem sürgősen vegyen a kezébe Karen Rose-t (ha szereted a romantikus krimit), esetleg Nora Robert-et (ha a tömény romantikát hiányolod). 

Szívesen szidnám még ezt a trilógiát, de nem érnék a végére. Köszönöm a figyelmet!

E.

Joanne Harris

A Csokoládé, a Csokoládés barack, Ötnegyed narancs, Aludj, kislány! , Szederbor és még sorolhatnám bestsellereit ennek a csodálatos nőnek.

Fókuszba pedig, mi mást, mint az én kedvenc Joanne Harris könyvemet helyezném, a Rúnajeleket.

Szögezzük le, hogy imádom a mitológiákat. Főleg a görögöt. Meg a keltákat..... és persze a vikingeket! A minap vitába bonyolódtam egy barátommal, akinek épp kölcsönadtam a szóban forgó Rúnajelek c. elég vaskos könyvet. Vitánk tárgya a mitológia volt. Ő azt állította, hogy a viking mitológia, legalább annyira, ha nem jobban ismert, mint a görög. Természetesen cáfoltam. 

Ez a fantasztikus és igazán csodálatra méltó könyv pedig bevezetett engem is a viking hiedelmek birodalmába. És én azt mondom, megérte.

A könyvbe első pillantásra beleszerettem. Amint elmentem mellette a könyvesboltban már tudtam is, hogy "Ó istene, nekem ez KELL!" 

A könyv első mondat: " Hétfő reggel, hét óra, ötszáz évvel a Világvége után, és megint koboldok fosztogattak a pincében..." 

Tele van mesebeli lényekkel és történésekkel, egész realisztikus megközelítésben. Mindig ámulatba ejtettek azok az írok, akik egy teljesen új világ voltak képesek körénk varázsolni. Akik új képességekkel tudták felruházni egy-egy szereplőt, vagy teljesen új lényeket álmodtak meg. Akár könyvben, akár filmvásznon. Joanne Harris egy új világképet festett. Akkor is, ha mindezt mitológiai alapokon tette.

Vicces, furfangos, izgalmas és elkápráztató ez a könyv, sőt néhol még romantikus is. Az alaptörténet egyszerű és azok számára is érthető, akik a könyv kinyitásának pillanatáig nem kerültek kapcsolatba a mitológiával. Persze, nem jössz rá az előismeretek nélkül, hogy ki melyik isten meg stb. de mindent elmagyaráznak, tehát kusza nem lesz.

A főhősünk egy kislány, aki egy álmok, mágia és káosz ellenes világba születik, a káosz rúnajelével a karján. Természetesen kiközösítik a falusiak, magányában egy különc, félszemű idegennel barátkozik, aki viszont sokat tud a mágiákról és sok mesét ismer. És aki egy nap egy teljesen új világba vezeti el. Ahol aztán kiderül, hogy természetesen a 14 éves kislányunkon múlik a világ sorsa és élete (és sok más élete is) egy hajszálon, és a kislányon függ. És egy háború végkimenetelén......

A kislányt körülveszik az ármány, a varázslat és a bonyodalmak.

Szerintem mind a 656 oldalt megérte. De persze biztosan akad olyan, akinek túlságosan meseszerű. Ember.... mondom MITOLÓGIAI alap. Nehogymár tankokat várj egy ilyen háborúba!!

Ha esetleg valaki már olvasta, szívesen fogadom az Ő véleményét! (: És remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést a mű iránt.

Köszönöm a figyelmet! ((:

C.

Dosztojevszkij*

Aha. Szóval szeretjük az irodalmat. Meg a tanárt is. (Szarkasztikus voltam.)


Kezdjük az elején. A tanév elején. Új irodalomtanár. Lediktálja a kötelezőket. És az ajánlottakat. Ami úgy néz ki, hogy kb mindenkinek kell egy művet választani, elolvasni és kiselőadásban leadni az osztálynak. Na mármost.... Mi vagyunk olyan lelkiismeretesek, hogy nem csak rövidítettbe olvassuk el, aztán kész, hanem TÉNYLEG elolvassuk.


Sors keze: Eszti is meg én is Dosztojevszkij-t kaptunk. Eszti: A félkegyeműlt, én: A Karamzov testvéreket.


Többet nem olvasok Dosztojevszkij-t. Soha. Valamivel több, mint egy hete kezdtem az első kötetet. Alásan jelentem: elértem a 70. oldalt. Átlagonsan kb naponta olvasok ennyit egy könyvből.... Pusztán pöttyet nehéz és értelmetlen. Már most tudom, hogy nem sok értelme lesz.... Csak érzem és kész. De reméljük, hogy nem lesz igazam. Eszti is max a 80. oldal környékén tarthat. Teszem hozzá: alapból is 2x gyorsabban olvas, mint én. és istenigazából kb 5 napja kezdtem el rendesen nekiállni az olvasásnak.


Egyenlőre semmi izgalmas nem történt, de már most tudok 5 életrajzot.... ha az egészet le kell adnom kb teleír az osztály egy egész füzetet. Csak 1-1 ember életrajzával.... Nade sebaj. Remélem lassacskán történik is valami.


Viszont a 40. oldalon nagyon szép monológot találtam. A realista emberről és a hitről. Az speciel kifejezetten tetszett. Szép volt. Lehet, hogy meg is tanulom. (: De persze, ez nem túl valószínű.


Ha történt is valami, vagy megváltozik a véleményem, azonnal jelzem. Egyenlőre nem ajánlom senkinek, csak azoknak, akik szeretnek hosszú, tömött sorokban sok oldalt olvasni a semmiről.


Ha végeztem, szólok és megírom a kritikát is.


Szép napot, kisemberek! (:


C.

Hello halandó!! :)

Először is köszönet, hogy megnézted az oldalt! (:

Ezt a blogot azért hoztuk létre, hogy kritizáljunk. 

Tisztázzuk, hogy kétféle kritika létezik: a miénk és a helytelen. Ez azt jelenti, hogy vagy egyet értesz velünk, vagy másképp látod a világot. Az nem baj. 

Írd meg Te is a véleményed! Mi csakis a saját tapasztalatainkat osszuk meg veletek. Már olvasott könyvekről alkotott véleményünknek és már látott filmekkel kapcsolatos tapasztalatainknak adunk itt hangot.

Szívesen veszünk minden ajánlatot! Kérdezd meg bátran véleményünket! Bármilyen filmről vagy könyvről, zenéről... akármiről lehet szó, mi őszintén véleményezni fogjuk neked! Ha nem tetszik, az már más tészta.

Remélem szerzünk majd értékes perceket nektek és jó szórakozást kívánunk az oldalhoz! (:

Üdvözlettel:
C.